XXVIII. PNYME Nyomdász Vándorgyűlés és GPwA Zöld Minikonferencia

The event is expired

Az idei nyomdász vándorgyűlésünk helyszínei Hajdúszoboszló és Debrecen lesznek, ahol érdekes előadásokkal és egy igazi szakmai csemegével várjuk a jelentkezőket. A programot úgy állítottuk össze, hogy az a résztvevők számára praktikus, hasznos és egyben szórakoztató is legyen.

A szakmai program igen tartalmas lesz, két konferenciát és számos izgalmas előadást ölel fel. Az első a GPwA 2021. Zöld Minikonferencia és Díjátadó, majd ezt követően a Vándorgyűlés előadásai következnek, amelyek idén is a leginkább fókuszban lévő témakörökkel (papír ellátási nehézségek, új technológiák és trendek a nyomdaiparon belül) foglalkoznak. Ezen alkalommal kerül sor a PNYME által 2021. évben adományozott Dr. Vámos György és Lengyel Lajos díjak ünnepélyes átadására is.

Az első nap házigazdája a Heidelberg Magyarország Kft. lesz, aki idén ünnepeli 30. jubileumát, így a nap folyamán előadásokkal, ajándékokkal és meglepetés programmal kedveskednek a résztvevők számára.

A második napon az üzemlátogatást biztosító vendéglátónk az idén 460. éves Alföldi Nyomda Zrt. lesz. Az utóbbi évek sorozatos high-tech fejlesztéseinek és a tradicionálisan kimagasló szakértelemnek köszönhetően, hazánk legjelentősebb könyvgyártó üzemét tekinthetjük meg. Bizton állíthatjuk, hogy ezt mindenkinek látnia kell! Kedvcsinálónak olvassa el a Magyar Grafika szeptemberi számában az Alföldi Nyomdáról készült riportot!

Leave a reply

    Esemény részletei

    2021.11.11. 19:01
    2021.11.12. 19:01
    Room 02
    Hajdúszoboszló / Debrecen

    Szervezők

    Ovatheme
    ovatheme@gmail.com
    4000123456789
    Lorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s
    Verified by MonsterInsights